Kirche Jesu Christi der Heiligen der Letzten Tage

Bestellen Sie Ihr kostenloses Exemplar des Buches Mormon

  • Kapcsolat
    phoneHívjon:
    06 1 488-0660
    (normál tarifa)

JOSEPH SMITH: AZ ELSŐ LÁTOMÁS

Joseph Smith

Ifj. Joseph Smith 1805-ben született a Vermont állambeli Windsor megye Sharon városkájában, id. Joseph Smith és Lucy Mack Smith fiaként. Tizenegyen voltak testvérek.Szülei megtanították arra, hogy imádkozzon, olvassa a Bibliát és higgyen Istenben.

14 éves korában Joseph első látomásában látta az Atyaistent és Fiát, Jézus Krisztust.17 évesen Josephet mennyei hírnökök kezdték látogatni, akik felkészítették őt Jézus Krisztus egyházának a földre való visszaállítására.Próféta volt, csakúgy, mint a bibliai idők prófétái.

 

Az első látomás


Ifjúként Joseph Smitht különféle egyházak vették körül, és mind azt állították, hogy az igazságot tanítják. Ez komoly gondolkodásra késztette. Tudni szerette volna, melyik egyház igaz. Egy nap olvasott egy részt a Bibliából, mely így szól: "Ha pedig valakinek közületek nincsen bölcsessége, kérje Istentől, a ki mindenkinek készségesen és szemrehányás nélkül adja; és megadatik néki" (Jakab 1:5). Joseph elhatározta, hogy elfogadja a felhívást, és Istenhez fordul.

1820 tavaszán Joseph kiment az otthonukhoz közeli ligetbe, és imádkozott, hogy megtudja, melyik egyházhoz csatlakozzon. Imájára válaszul megjelent neki a Mennyei Atya és Fia, Jézus Krisztus. Joseph így írt erről: „Amikor a fény megpihent rajtam, két Személyt láttam felettem a levegőben állni, akiknek ragyogása és dicsősége leírhatatlan volt. Egyikük hozzám szólt, a nevemen szólítva, és ezt mondta a másikra mutatva: Ez az én Szeretett Fiam. Őt hallgasd!”"Joseph azt a választ kapta, hogy ne csatlakozzon az akkor létező egyik egyházhoz sem.

Joseph Smith első látomása jelentette Jézus Krisztus evangéliumának a földre való visszaállításának kezdetét.

Joseph erről az eseményről szóló írásbeli beszámolója erőteljes bizonyság arról, mit látott és mit tapasztalt.