A CSALÁD
KIÁLTVÁNY A VILÁGHOZ
A ELSŐ ELNÖKSÉG ÉS A TIZENKÉT APOSTOL TANÁCSA
AZ UTOLSÓ NAPOK SZENTJEINEK JÉZUS KRISZTUS EGYHÁZÁBAN
MI, AZ ELSŐ ELNÖKSÉG és a Tizenkét Apostol Tanácsaaz Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyházábanünnepélyesen kijelentjük, hogy a férfi és a nő között lévőházasságot Isten rendelte el, és a család központi szerepetjátszik a Teremtő tervében, melyet gyermekei örök életénekérdekében alkotott.
MINDEN EMBERĺ LÉTEZŐ – férfi és nő – Isten képmásárateremtetett. Mindegyikük mennyei szülők szellemgyermekei,és mint ilyenek, isteni természettel és sorssalrendelkeznek. A nemiség lényeges jellemzője az egyén földiélet előtti, halandó és örökkévaló állapotának, céljának.
A FÖLDI LÉTEZÉS ELŐTTI birodalomban a szellemgyermekekÖrökkévaló Atyjukként ismerték és imádtákIstent, elfogadták az Ő tervét, mely által gyermekei fizikaitestet nyerhettek, és földi tapasztalatot szerezhettek, hogya tökéletesség felé haladjanak, és végül az örökkévaló életörököseiként felismerjék isteni rendeltetésüket. A boldogságisteni terve lehetővé teszi, hogy a családi kapcsolatok a sírontúl is megmaradjanak. A szent templomokban elérhető szentszertartások és szövetségek lehetővé teszik az egyének számára,hogy visszatérjenek Isten színe elé, a családok számára pedig,hogy az örökkévalóságra egyesüljenek.
ISTENNEK ÁDÁMHOZ ÉS ÉVÁHOZ SZÓLÓ ELSŐPARANCSOLATA az ő férjként és feleségként valószülői lehetőségükre vonatkozik. Kijelentjük, hogy Istengyermekeinek adott parancsolata, miszerint sokasodjanakés töltsék be a földet, még mindig érvényben van. Továbbákijelentjük, hogy Isten parancsolata szerint a szent teremtőerőkkel csak olyan férfiak és nők élhetnek, akik törvényesházasság által férj és feleség lettek.
KIJELENTJÜK, hogy a halandó élet megteremtésének céljaiaz Istenség által meghatározottak. Állítjuk, hogy az élet szentségeés fontossága részét képezi Isten örökkévaló tervének.A FÉRJ ÉS A FELESÉG komoly feladata, hogy szeressékegymást, törődjenek egymással és gyermekeikkel. „Ímé, azÚrnak öröksége a fiak” (Zsoltárok 127:3). A szülőknek szentkötelességük, hogy szeretetben és tisztességben neveljék felgyermekeiket, hogy kielégítsék fizikai és lelki szükségleteiket, tanítsák őket a mások szeretetére és szolgálatára, hogy betartsák Isten parancsolatait és legyenek törvénytisztelő állampolgárok ott, ahol élnek. A férjeknek és feleségeknek – anyáknak és apáknak – majd el kell számolniuk Isten előtt e kötelezettségek teljesítéséről.
A CSALÁD Isten rendelése. A férfi és nő közötti házzasság nélkülözhetetlen az Ő örökkévaló tervéhez. A gyermekeknek joguk van ahhoz, hogy házasság kötelékein belül szülessenek, hogy őket olyan apa és anya nevelje föl, aki teljes hűséggel megtartja a házastársi fogadalmakat. A családi boldogság megszerzésének akkor legnagyobb a valószínűsége, amikor az az Úr Jézus Krisztus tanításaira épül. A sikeres házasságok, családok alapját és erejét a hit, az ima, a bűnbánat, a megbocsátás, a tisztelet, a szeretet, az együttérzés, a munka alapelvei, valamint az értékes szórakozási tevékenységek jelentik. Isteni elgondolás szerint az apáknak kell irányítaniuk családjukat szeretettel, tisztességgel, és az ő feladatuk, hogy létszükségletekkel és védelemmel lássák el családjukat. Az anyák elsősorban gyermekeik neveléséért felelősek. Szükségszerű, hogy e szent feladatokban az apák és az anyák egyenlő társakként segítsék egymást. Gyengeség, halál vagy más körülmények szükségessé tehetnek egyéni átalakítást. A tágabb értelemben vett családnak támaszt kellene nyújtania, amikor arra szükség van.
FIGYELMEZTETJÜK mindazokat, akik megszegig az erkölcsi tisztaság szövetségeit, akik bántalmazzák hitvesüket vagy ivadékaikat, vagy akik nem tesznek eleget családi kötelezettségeiknek, hogy egy napon el kell számolniuk Isten előtt. Továbbá figyelmeztetünk benneteket arra, hogy a család széthullása azzal a csapással sújtja majd az egyéneket, a közösségeket és nemzeteket, amelyeket a régi és az újkori próféták is megjövendöltek.
FELSZÓLÍTJUK a felelős állampolgárokat és a kormánytisztségviselőket, hogy mindenhol támogassák azokat a lépéseket, melyek célja, hogy megtartsák és erősítsék a családot a társadalom alapvető egységeként.
Ezt a felhívást Gordon B. Hinckley elnök olvasta fel az 1995. szeptember 23-án, Salt Lake Cityben, Utahban
megtartott általános segítőegyleti gyűlésen elhangzott üzenete részeként.
. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .
(The Family: A Proclamation to the World [Letter-Size] Hungarian) 10/95 (10/95) Printed in Germany