Hírek a világból - 2009.11.14 |

Dieter F. Uchtdorf elnök repülésre készül egy F-16-os géppel a Utah Hill Légitámaszponton tett júliusi látogatásakor. Azt mondta, nagyon élvezte a repülést, és mély benyomást tett rá, bizonyos értelemben ez volt a megkoronázása repülőpilótai pályafutásának
„Pilótafülkéből a szószékhez.”
Ez a kifejezés jól összefoglalja Dieter F. Uchtdorf elnök életének elmúlt 50 évét.
Gyermekkora óta az volt az álma, hogy repülőt vezessen, ezért 1959-ben, akkori hazájában, Németországban belépett a légierőhöz. Most, fél évszázaddal később, visszatekint pilótai karrierjére, mely a német és amerikai pilótajelvény átvételével kezdődött. 1960–1962-ig vett részt az Egyesül Államok Légierejének pilótaképzésében, és az osztályelsők között végzett. Később hat évig szolgált a német légierőben vadászpilótaként. Miután kilépett a hadseregből, a Lufthansa Német Légitársaságnál dolgozott pilótaként. Amikor 1996-ban nyugdíjba vonult – két évvel azután, hogy elhívták a Hetvenek Első Kvórumába – a Lufthansa repülésüzemeltetési alelnöke és főpilótája volt. Ezen kívül ő volt a Nemzetközi Légiszállítási Társaság Repülésműveleti Bizottságának is az elnöke.
Uchtdorf elnök, az Első Elnökség második tanácsosa még mindig szeret repülni, de immár túltekint az égen, melyet pilótaként bejárt, és szemét a mennyekre szegezi.
Egy egyházi interjúban Uchtdorf elnök beszélt vadászpilótai kiképzéséről, melyre a Texas állambeli Big Springben került sor, valamint az arizonai Luke Légitámaszponton. Ő volt az egyetlen utolsó napi szent a kilenc német pilóta között, akik az Egyesült Államok Légierejének kiképzésén részt vettek.
a Utah Air National Guard jóvoltából
Dieter F. Uchtdorf elnök egy KC-135 fedélzetén a Utah Air National Guard (Utahi Légi Nemzetőrség) tagjainak társaságában
a Utah Air National Guard jóvoltából
Amikor Dieter F. Uchtdorf (balról a harmadik) tavaly májusban meglátogatta a Utah Air National Guard bázisát, vezethette a KC-135-ös tankert
Big Springsben a bázison tartották az UNSZ gyűléseket, melyre az ott állomásozó amerikai személyzet közül kikerülő egyhéztagok, és néhány helyi egyháztag járt. Ő is aktívan részt vett a gyülekezet életében. Szabadidejében sokat segített a gyülekezeti kápolna megépítésében, mely az első, ma is használatban lévő gyülekezeti házak egyike volt.
A helyi egyháztagok szívesen látták vendégül az otthonukban. Nagy szeretettel beszélt Robert Allen gyülekezeti elnökről és feleségéről, Pat Allenről. „Kisgyermekeikkel a bázison éltek szerény otthonukban. Amikor épp nem a kápolnában vagy máshol voltam, néha beköszöntem hozzájuk. Sokat üldögéltem a kanapéjukon, és otthon éreztem magam náluk – mondta Uchtdorf elnök.
A Hill Légierő Bázis által Dieter F. Uchtdorf elnöknek adományozott bizonyítvány másolata
– Német kollégáim gyakran mondogatták. »Könnyű neked! Hiszen van itt egy pót-családod.« És még egy megjegyzés, melyet egész életemben mondogattak nekem: »Neked megvan a hited, megvan az egyházad.«”
Amikor lőgyakorlat miatt áthelyezték a Luke Légitámaszpontra, a Glendale Egyházközségbe járt, a mostani Arizonai Glendale Cövekben.
„A püspök nagyon kedves volt – mondta Uchtdorf elnök. – Bár csak rövid ideig maradtam, mindössze három hónapig, mégis adott nekem elhívást. A 15–16 éveseket tanítottam.
„A Luke Légitámaszponton mindennap bombákat kellett dobálnom, rakétákat kilőnöm és sortüzet nyitnom, de esténként gyakran beültem az autómba, és elhajtottam a Mesa templom nyugodt szentélyébe. Ott részesültem a felruházásomban is.
Az U. S. Air Force/Hill AFB jóvoltából
Dieter F. Uchtdorf elnök egy F-16-oson a Hill Légitámaszponton
Az U. S. Air Force/Hill AFB jóvoltából
Dieter F. Uchtdorf elnököt Travis Rex, a Hill Légitámaszpont pilótája üdvözölte, majd tettek egy kört egy F-16-os sugárhajtású vadászgéppel. Uchtdorf elnök megbecsüléssel beszélt mindazokról, akik életüket országuk szolgálatának szentelik
„A Utahi Oquirrh Mountain templom felszentelésén adott beszédemben azt mondtam, hogy a Luke Légitámaszpont harcképessé tettek, de a templomban tanult tantételek készítettek fel az életben rám váró harcokra. És ez az igazi harcképesség.”
Miután visszatért Németországba, 1962 decemberében feleségül vette Harriet Reichet. Két gyermekük és hat unokájuk van.
1975-ben Uchtdorf elnök az arizonai Goodyear Lufthansa Iskolájában lett főpilóta. Uchtdorf nőtestvérrel vettek egy házat Glendale-ben. 1978-ig itt éltek, majd pedig visszatértek Németországba.
Az U. S. Air Force/Hill AFB jóvoltából
Dieter F. Uchtdorf elnök és Travis Rex főhadnagy, az F-16-os pilótája
Dieter F. Uchtdorf elnök jóvoltából
Dieter F. Uchtdorf 1959-ben csatlakozott a légierőhöz Németországban. Később az Egyesült Államok Légierejénél kapott kiképzést Texasban és Arizonában
Amikor 1985-ben elhívták a Németországi Frankfurt Cövek elnökévé, elmondása szerint azt tanácsolta az egyháztagoknak, hogy a nyugdíjazásuk után menjenek misszióba.
„Harrietnek és nekem az volt az álmunk, hogy amikor majd nyugdíjba vonulok, misszióba megyünk – mondta. – A Lufthansa felajánlotta, hogy 55 éves koromban nyugdíjba vonulhatok, tehát így is terveztük. Aztán amikor 53 éves lettem, elhívtak általános felhatalmazottnak. A dolgok nem teljesen úgy alakultak, ahogy elképzeltük. Még mindig teljes időben dolgoztam a Lufthansának, és közben teljes idejű tagja voltam a Hetvenek Kvórumának is. 55 évesen nyugdíjba vonultam, és azóta általános felhatalmazottként szolgálok.
„Utolsó utamon a Lufthansánál egy 747-es gépet vezettem, majd visszatértem Németországba. A pilótafülkében Harriet is ott volt velem. Beálltunk a frankfurti repülőtér dokkjába. Egy üdvözlőcsapat várt ránk, köztük a családtagjaink. A gyermekeink egy hatalmas transzparenst tartottak, a következő felirattal: »Tovább, új horizontok felé«
Dieter F. Uchtdorf elnök jóvoltából
Dieter F. Uchtdorf egyike volt annak a kilenc német pilótának, akiket az Egyesült Államokbeli Texasban és Arizonában képeztek ki 1960-1962-ig
Dieter F. Uchtdorf elnök jóvoltából
A Lufthansa Légitársaságnál töltött pályafutása közben Dieter F. Uchtdorf repülésüzemeltetési alelnök és főpilóta lett. 1996-ban vonult nyugdíjba
„60 éves koromig folytathattam volna a repülést, de nyugdíjba vonultam, hogy jobban eleget tehessek az elhívásomnak. Voltak, akik megkérdezték: »Azért ugye még folytatod a repülést? Vagy legalábbis megtartod a pilótaengedélyedet?«
Rengeteget gondolkodtam ezen, mert nagyon szeretek repülni. A legjobb szakma volt, amit csak kívánhat az ember. Mindig is úgy neveztem, hogy ez a »legjobban fizetett hobbi«. De azt válaszoltam: »Nem, életemnek ezt a részét magam mögött hagytam. Most eljött az ideje, hogy életemnek egy új szakaszába lépjek.« Harriet is azt mondta: »Ó, nagyon fog hiányozni neked a repülés, hiszen annyira imádod.« ”
De a nyugdíjazása után – mondta – a pilótafülkét elég könnyen átváltotta a szószékre.
„Meg kell mondanom, hogy mióta teljes időben szolgálok, egy pillanatig sem hiányzott a repülés.”
2007-ben Uchtdorf nőtestvér elkísérte az osztálytalálkozójára az arizonai Luke Légitámaszponton.
Dieter F. Uchtdorf elnök jóvoltából
Dieter F. Uchtdorf, az Egyesült Államok Légierejénél osztálya kitűnő tanuló pilótájaként átvehette a repülőalezredesi kupát
„Ez 25 évvel a Luke elvégzése után történt – mondta. – Az F-84-es vadászrepülők, melyekkel akkoriban repültünk, ma már múzeumi darabnak számítanak. Az osztálytalálkozón láttuk repülni az F-16-ost. Odamentünk a kifutóhoz, és találkoztunk a pilótákkal. Nagyon érdekes volt az egész. Az osztálytársaim már mind ott voltak a házastársaikkal. Ők nem voltak egyháztagok, ezért elvittem őket Mesába, a templomnál lévő látogatóközpontba. A misszionáriusok előadásokat tartottak, és néhány helyi egyháztag megmutatta nekik, miről is szól az egyház. Kiváló munkát végeztek. A csoport le volt nyűgözve.”
Miután visszatértek Salt Lake Citybe, Uchtdorf elnök elmondta, sokat gondolt azokra a „csodálatos férfiakra és nőkre a légierőnél, akik oly kiválóan szolgálják a hazájukat”. Azokon is gondolkodott, akik a Utah Air National Guardnál szolgálnak. Idén februárban beszédet mondott a bázison, egy felekezetek közötti áhítaton. Májusban visszatért a bázisra, és körútja során meglátogatta a 151. Légi Üzemanyag-utántöltő Repülőosztályt. Egy KC-135-ös tankergéppel repülhetett, amely az Egyesül Államok Légierejének vagy haditengerészetének bármely repülőjét képes utántölteni.
Katonai géppel legutóbb júliusban szállt fel egy F-16-os fedélzetén, Utah államban, a Hill Légitámaszpontról. A meghívást a légiközlekedés terén civil vezetőként nyújtott szolgálatáért kapta mint a Lufthansa főpilótája és alelnöke, mely pozíció magában foglalta az egész világra kiterjedő repülésüzemeltetési feladatatokat, valamint és az Egyesült Államok és a világ más területeinek közösségeivel való szoros kapcsolatot fenntartását.
A Hill Légitámaszpont két személyzete, T.G. George ezredes, a műveletek igazgatója, valamint Travis Rex ezredes (akinek hívójele T-Rex) különösen segítőkész volt. Rex ezredes vitte el Uchtdorf elnököt az F-16-os gépen.
Dieter F. Uchtdorf elnök jóvoltából
A német és amerikai kormányok közti kölcsönös megállapodás révén Dieter F. Uchtdorf Texasban és Arizonában kaphatott vadászpilóta kiképzést
Uchtdorf elnök azt mondta, az út rendkívül izgalmas volt. „T-Rex szinte mindent megmutatott abból, amit napjaink pilótái tesznek. Ez felidézte bennem mindazon csodálatos dolgokat, melyeket régen én is csináltam, és lehetőséget adott, hogy lássam, hogy ma mi mindent tudnak e bámulatos gépek.”
A repülés előtt tesztelték őt a „9-G környezetben”. Uchtdorf elnök elmondta, hogy „T-Rex kicsivel 6-G alatt tartotta a gravitációs terhelést. De jobban bírtam, mint azt gondoltam volna. Persze arra is rájöttem, hogy ez tényleg inkább a strapabíróbb fiataloknak való.
Lenyűgöző repülés volt. Nagyon élveztem. Némiképp az egész repülős karrierem lezárásának tekintem. Örülök, hogy kiváltságomban állt egy ilyen nagy teljesítményű géppel repülni, nagy teljesítményű pilótákkal, akik igazi élharcosai az értékeiknek, a hazájuknak, a szabadságuknak és a küldetésüknek.”
Uchtdorf elnök beszámolt arról is, hogy az utóbbi hónapokban a Utah Air National Guard és a Hill Légitámaszponton való repülései valóban izgalmasak és lenyűgözőek voltak, de a legjobban azon férfiakkal és nőkkel kötött ismeretsége hagyott benne mély nyomokat, akik oly nagy odaadással és elkötelezettséggel szolgálják hazájukat. „Minden tiszteletem és csodálatom az övék.”
© Deseret News Publishing Company, 2009