Kirche Jesu Christi der Heiligen der Letzten Tage
Embertől Emberért - 2011.05.16

 

Újabb kerekes székeket adományozott az egyház a magyarországi mozgáskorlátozottaknak

Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza 2011-ben ismét 250 db mechanikus kerekes széket, valamint ezek mellett egyéb gyógyászati segédeszközöket ajándékozott a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetségének. Az elmúlt évben, szintén ugyanennyi kerekes széket vehettek át azok a mozgássérültek, akik arra szociális helyzetük miatt rászorultak.

Az egyház képviseletében Elder Blaine D. Colton, az egyház európai humanitárius tevékenységéért felelős frankfurti központjának képviselője kihangsúlyozta, hogy az egyház azért adományoz a humanitárius program keretében kerekes székeket, mert ezt tanítja a Megváltó. Beszéd helyett cselekszenek. Az "Élhető Élet" jelmondatú második alkalommal megrendezett ünnepélyes átadási ceremónián Elder Colton hozzátette, hogy az egyház idén összesen 500 db széket ad át, azonban ha szükséges, akkor akár ennél többet is. Akik testi fogyatékosságuk miatt rászorulnak ezekre az eszközökre, ugyanúgy a társadalom fontos részét képezik. Ugyanolyan teljesértékű emberek, csak néhány dologban több erőfeszítést igényel az életük. Azok pedig, akik nem szorulnak segédeszközökre, felelősséggel tartoznak azért, hogy segítsenek az "erőviszonyok" megosztásában. Azzal, hogy segítséget nyújtunk a kerekes székek átadásával, bátorítást kapnak és egy szebb és jobb jövő kilátásának a lehetőségét. Hazánkban azoknak a mozgássérülteknek, akik hátrányos helyzetű kistelepüléseken élnek nagyon alacsony színvonalú a segédeszköz ellátása. Az pedig, hogy nélkülözniük kell a korszerű eszközöket, nagymértékben korlátozza a mobilitásukat, részvételüket és lehetőségeiket a munkaerőpiacon, ezzel összefüggésben pedig az életminőségüket is rontja. Elder Colton az egyház minden szervezetének, a kormány képviselőinek és minden embernek a figyelmét felhívta arra, hogy feladatunk és kötelességünk embertársaink megsegítése. Ez az adományozás, amelyet az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetségével közösen hajtott végre, mind a társadalom, mint a döntéshozók figyelmét a szolidaritásra, a közös felelősségvállalásra és az összefogásra hívja fel, hisz e nélkül  a fogyatékkal élők nem tudnak boldogulni.

Share: