Fő navigáció átugrása

Karácsonyi ünnepi hangulatot varázsolni a körülöttünk élők számára

Területi vezetőségi üzenet

Charles_Christopher_200x250.jpg
Christopher Charles elder, Nagy-Britannia Területi hetvenes

Legkedvesebb karácsonyi emlékeim közé tartozik, mikor legkisebb gyermekként édesapámmal, édesanyámmal, valamint három bátyámmal és feleségükkel otthon töltöttem az időmet. Akkoriban én voltam a családom egyetlen egyedülálló tagja.

Emlékszem, mennyire élveztem a beszélgetéseinket, egymás ugratását, a sok nevetést, a játékokat és az ínycsiklandozó ciprusi ételeket; a töltött szőlőlevél volt a kedvencem! Ám nem hiszem, hogy egyszer is végiggondoltam volna, mi a karácsony valódi jelentése. 

Természetesen most már más a helyzet, mióta az igaz evangélium életünk részévé vált. Két lányom már felnőtt és férjhez ment, de a legjobb pillanatok még mindig azok, amikor asztalhoz ülünk és egyszerűen együtt vagyunk.

Sokan vannak így ezzel, amikor megragadják a lehetőséget, hogy karácsonykor megújítsák a szeretetteljes érzéseiket családjukkal. Úgy tűnik, az arra irányuló kísérletek, hogy ezt az ünnepi időszakot elvilágiasítsák, nem változtattak a szükségletünkön, hogy együtt legyünk.

A feleségemmel 2009 és 2012 között a Görögországi Athén Misszióban szolgáltunk. Oly gyakran éreztük, hogy sokkal többet tehetnénk embertársaink szolgálatáért. Ez az érzés játszott közre abban is, hogy eldöntöttük, megváltoztatjuk a karácsonyi terveinket. Ahelyett, hogy egész nap csak pihentünk és lazítottunk volna, elhatároztuk, hogy megkérjük a misszionáriusokat, jöjjenek és segítsenek szolgálni Athén egyháztagjait és érdeklődőit. Élelmiszert osztottunk és kifejeztük szeretetünket, melyre nagy szükség volt az akkori gazdasági felfordulásban Görögországban:

„…amikor embertársaitok szolgálatában vagytok, akkor is csak Istenetek szolgálatában vagytok” (Móziás 2:17). Nagyon megható volt látni a misszionáriusokat, hogy oly nagy szeretettel szolgálnak, és nem esznek, míg mindenki más jól nem lakott.

Ahogy jöttem-mentem az egyháztagok között, azt mondták, hogy nem is annyira az étel volt fontos nekik, hanem az, hogy érezték: szeretjük őket.

S ezzel még nincs vége a történetnek. Az összejövetelen egyszer lementem a lépcsőn, és megláttam egy középkorú hölgyet, ahogy bekukucskált a folyosói üvegajtón. Beinvitáltam közénk. Először szabadkozott, de egy kis bátorítás után belépett, és néhány percen belül úgy tűnt, mintha régi egyháztag lenne, aki élvezi a közös evést és az ünnepséget. Szívmelengető élmény volt!

Még jobban felderültünk, mikor egy évvel később a megbízásunkból kifolyólag visszatértünk Görögországba, és a vasárnapi istentiszteleten megláttuk ugyanezt a hölgyet. És mindehhez csak egy egyszerű mosolyra és meghívásra volt szükség! 

Az igazság az, hogy nem tehetjük meg, nem szabadna hagynunk, hogy úgy menjen el mellettünk bárki, hogy nem hívjuk meg. A válasz úgyis csak az lehet, hogy igen, nem vagy talán, de mi van, ha valaki igent mond? Mi van akkor, ha Mennyei Atyánk e drága ékkövei végül igent mondanak? Akkor segíthetünk megnyitni az örökkévalóság kapuját előttük, és mily nagy lesz az örömünk velük Atyánk királyságában!

Ez az év legjobb időszaka arra, hogy Krisztushoz hívjunk másokat, mert sokan boldogan eljönnek egy karácsonyi együtténeklésre vagy karácsonyi ünnepségre, amire nem tekintenek hivatalos istentiszteletként.

Gyermekként a földi édesapám asztalánál ültem le; felnőtt férfiként a családommal ülök le az asztalhoz. Most pedig hagyjuk, hogy mások is csatlakozzanak hozzánk Mennyei Atyánk asztalánál. Bizonyságomat teszem Mennyei Atyánkról és az Ő Fiáról, akik mindketten csupán annyit kívánnak, hogy csatlakozzunk hozzájuk a lakomán.

Imádkozom, hogy ez a cikk megérintse a szívünket, miközben a Szentlélek arra ösztönöz, hogy cselekedjünk és hozzuk el mások számára is az evangélium vég nélküli karácsonyát.