Fő navigáció átugrása

Miért nem isznak a mormonok alkoholt, teát és kávét?

Ismerje meg a mormon „egészségtörvény” – a Bölcsesség szava – előírásait!

Miért nem isznak a mormonok alkoholt, teát és kávét?

Sokan tisztában vannak vele, hogy a mormonoknak vannak bizonyos „szabályaik”, hogy mit tegyenek és mit ne. Való igaz, hogy a mormonok a Bölcsesség szavának nevezett, egészségre vonatkozó előírások szerint élnek. Erre azonban a mormonok nem úgy tekintenek, mint egy szabálygyűjteményre vagy egyszerűen az engedélyezett és tiltott tevékenységek felsorolására, hanem mint egy Istentől kapott kinyilatkoztatásra, amely az Ő tanácsát tartalmazza az egészséges életvitelre vonatkozóan.

Joseph Smith próféta 1833-ban kinyilatkoztatás által kapta meg a Bölcsesség szavát. Ma a Bölcsesség szava a Tan és szövetségek elnevezésű szentíráskönyvben található (lásd T&Sz 89, szakaszfejléc). A mormonok kiváltságnak és egyúttal felelősségnek tekintik a Bölcsesség szava betartását, és hálásak az egészség és erő azon áldásaiért, amelyek az ebben foglalt tanácsoknak megfelelő életvitelből fakadnak.

Fogyasztanak a mormonok alkoholt, teát vagy kávét?

A Bölcsesség szavában az Úr azt parancsolja a mormonoknak, hogy tartózkodjanak a káros anyagoktól. A tanítás kifejezetten kitér az alkohol minden formájára (lásd T&Sz 89:5–7). A Bölcsesség szava arra is tanít, hogy a mormonok ne fogyasszanak „forró italokat”, ami a kávét és a teát jelenti – a nem tealevélből készült (gyógy)teák kivételével (lásd T&Sz 89:9). Tilos továbbá a dohány fogyasztása is (lásd T&Sz 89:8). Az utolsó napi próféták tanításai szerint a mormonoknak tartózkodniuk kell a kábítószerek fogyasztásától és a gyógyszerek helytelen használatától is (lásd A fiatalság erősségéért [füzet, 2011]. 26.).

Mi az, amit a mormonok ehetnek és ihatnak?

A Bölcsesség szava nemcsak arra tér ki az utasításaiban, hogy mit ne fogyasszunk, hanem bölcs tanáccsal is szolgál olyan dolgokkal kapcsolatban, amelyek jót tesznek a szervezetünknek. Az Úr kijelenti a Bölcsesség szavában, hogy a gyümölcsöket és zöldségeket „okosan és hálaadással kell használni” (T&Sz 89:11). Arra is utasítja a mormonokat, hogy bár a hús „az ember hasznára rendeltetett”, azt „mértékkel” kell fogyasztani (T&Sz 89:12), valamint hogy a búza és más hasonló gabona „jó arra, hogy étele legyen az embernek”(T&Sz 89:16). A mormonok abban is hisznek, hogy a testünkről nemcsak egészséges ételek által kell gondoskodni, hanem testedzés és elegendő alvás által is (lásd T&Sz 88:124; lásd még A fiatalság erősségéért 25.).

A Bölcsesség szavát betartó és a parancsolatoknak engedelmeskedő szentek részére az Úr azt ígérte, hogy „egészséget kapnak a köldökükbe és velőt a csontjaikba”, „bölcsességre és a tudás nagyszerű kincseire találnak rá”, továbbá „futnak és nem lesznek fáradtak, és járnak és nem lankadnak el” (T&Sz 89:18–20). A mormonok azt vallják, hogy a Bölcsesség szavának betartása alacsony ár ezekért a csodálatos áldásokért.

Hogy tudhatok meg többet erről?

A Bölcsesség szavának nem az a célja, hogy egyszerű szabálylista legyen, vagy mindannak felsorolása, amit a mormonoknak tilos fogyasztaniuk. Ehelyett a mormonok azt vallják, hogy a Bölcsesség szava ajándék. Szent kinyilatkoztatás attól a Mennyei Atyától, aki azt akarja, hogy a gyermekei egészségesek és boldogok legyenek. Ha többet szeretne megtudni Isten újkori kinyilatkoztatásairól, látogasson el a mormon.org oldalra.