Fő navigáció átugrása

Misszió elnöki üzenet

Misszió elnöki üzenet
Nagyon szomorú lehet látni azoknak a régi misszionáriusoknak, akik 'megszelidítettek' minket, és persze magamnak és velem együtt sokunknak, hogy egyre-másra vannak testvérek, akik elmaradnak a nyájból. Milyen sok misszionárius és helyi egyháztag mekkora erőfeszítése, imái, szeretete és aggódása van egy-egy megtérés és azt követő keresztelés mögött.
szabadkai eln C3 B6k.png

Nekünk magunknak mennyi komoly döntést kellett meghozni, konfliktusokat vállalni, milyen sok változást kellett véghezvinni saját életünkben. Sokan egyszer csak úgy érzik, hogy ez olyan nehéz; hogy annyi mindent megtettek és nem kapnak megbecsülést; hogy ha már megkeresztelkedtek, nem is olyan fontosak; ha elmentek a kedvenc misszionáriusaik, akkor magukra maradtak; hogy túl sok mindent áldoznak fel és túl keveset kapnak cserébe; hogy jobbak, mint mások, mégis kevesebb megbecsülést kapnak; hogy felmentik őket, pedig jól végezték az elhívásuk feladatait; hogy olyanok tanítanak és vezetnek, akikről tudnak vagy hallottak rossz dolgokat; hogy semmi értelme vasárnap elmenni istentiszteletre, ha nincs ott senki, aki a barátjuk lenne és nem jelent lelki élményt meghallgatni a beszédeket és a tanításokat; és még lehetne hosszan sorolni. Ezek érthető, tulajdonképpen jogos érzések.

Ami nagyon komoly kérdés, hogy vajon ha így érzünk, mi a helyes következő lépés. Kihez forduljunk, ha ilyen keserű érzéseink vannak? Azoktól remélhetünk-e segítséget, akik csak tovább erősítik ezeket az érzéseket? Keresünk-e és találunk-e valakit, aki segít begyógyítani ezeket a sebeket? Emlékszünk-e, hogy milyen érzés volt a megtérésünk? Felfogjuk-e, hogy a sértettségünk, elkedvetlenedésünk, elszigetelődésünk a testvéreinktől azt eredményezi, hogy az evangéliumi élettől, magától Krisztustól távolodunk el? Vezetőként és tanítóként megteszünk-e mindent, ami rajtunk múlik, hogy ezek az érzések ne alakuljanak ki?

Meggyőződésem, hogy mindannyiunk számára - akár a még aktív szűk húsz százalék tevékeny körbe vagy a másik, nagyobbik csoportba tartozunk - a bűnbánat az, ami a boldogságunk kulcsa lehet. Ez az, amitől jobbá vált az életünk és ezért használom magam ezt az ajándékot nap mint nap és ezért jelentem ki bárkinek, aki figyel arra, amit mondok, hogy ez jelent megoldást a gondjaira. Vagy ahogy a próféta nálam sokkal szebben mondja:

'Tehát, szeretett testvéreim, a józanság szavaival könyörgök nektek, hogy tartsatok bűnbánatot, és gyertek szívetek minden szándékával, és a ragaszkodjatok Istenhez, úgy, ahogy ő ragaszkodik hozzátok. És amíg irgalmas karja ki van nyújtva felétek a nap világosságában, ne keményítsétek meg a szíveteket.' (Jákób 6:5)