Az Úr Jézus Krisztusba vetett hitünk

    Területi vezetőségi üzenet

    Az Úr Jézus Krisztusba vetett hitünk
    Michael T. Cziezla elder Területi felhatalmazott

    Az Úr Jézus Krisztusba vetett hit és a vele való személyes kapcsolat központi szerepet tölt be az életünkben. A negyedik hittételben azt olvashatjuk, hogy „az Úr Jézus Krisztusba vetett hit” egyike az evangélium alapvető tantételeinek.[1]  Ezt az alapvető tantételt gyakran rövidítve, csak „hit”-ként emlegetjük. Természetesen nem cél nélküli hitről beszélünk, hanem Jézus Krisztusba vetett hitről, és arról a személyes bizonyságunkról, hogy Ő mindannyiunk Szabadítója és Megváltója. A Krisztusba vetett hit örömet, reményt és magabiztosságot eredményez a számunkra, valamint „erőt, amely fenntart bennünket életünk minden fontos eseménye során”[2]. Mindezek ellenére, néha még az Úr legerősebb tanítványainak hite is próbára tétetik. Ne lepődjünk hát meg ilyen esetekben, hanem tekintsünk rájuk ösztönzésként.

    Mindannyian ismerjük a Tamás apostollal történteket. A tanítványok, akiknek az Úr a feltámadását követően megjelent, ezt mondták Tamásnak: „Láttuk az Urat.” Tamás – aki nem volt jelen az Úr látogatásakor – így felelt: „Ha nem látom az ő kezein a szegek helyeit, és be nem bocsátom ujjaimat a szegek helyébe, és az én kezemet be nem bocsátom az ő oldalába, semmiképpen el nem hiszem.” Nyolc nappal ezután, az Úr ismét megjelent az apostoloknak, és így szólt Tamáshoz, aki ekkor már jelen volt: „Hozd ide a te ujjaidat és nézd meg az én kezeimet; és hozd ide a te kezedet, és bocsássad az én oldalamba: és ne légy hitetlen, hanem hívő.” Tamás megilletődve csak ennyit felelt: „Én Uram és én Istenem!”, mire Jézus szájából elhangzottak a híres szavak: „Mivelhogy láttál engem, Tamás, hittél: boldogok, a kik nem látnak és hisznek.” [3]

    E történet hallatán talán eltöprengünk azon, milyen is volt Tamás, és miért tartották a hitét „apró”-nak. Apostol volt, aki Krisztus mellet járva szemtanúja volt számos csodának, és egészen biztosan erős bizonysággal rendelkezett az Úr tanításai felől. De a Tamás által átélt élmény nem áll távol azoktól a kihívásoktól, amelyekkel mindannyiunknak szembe kell néznie egy olyan világban, amelyben egyre több minden kérdőjeleződik meg.

    Egy fiatal egyháztag, aki az egyházban nőtt fel, és már gyermekkorában elsajátította és követte az evangélium tantételeit, élete során mégis elért egy pontot, amikor már nem volt biztos a saját bizonyságában. Az evangéliummal való kapcsolata – talán Tamáshoz hasonlóan – a tanítások és a tantételek elméleti megértésén, valamint a hagyományok szeretetén alapult, nem pedig a szív maradandó élményein. Majd amikor olyan tanításokkal és egyháztörténettel kapcsolatos témákra bukkant, amelyeket nem tudott azonnal megérteni, a hite megrendült. Ez a fiatal egyháztag egy személyes interjú során, zavartan azt kérdezte tőlem, miként tudna valódi, Krisztusba vetett hitet kialakítani. Szeretném nektek azonmód megválaszolni ezt a kérdést, mint ahogy azt tettem ezen fiatal egyháztag esetében is. Megfigyelhető egy minta, amelyet az Úr az Ő prófétáin keresztül a szentírásokban kinyilatkoztatott.[4]  Ezt a mintát mindannyian alkalmazhatjuk: azok, akik kételkednek és válaszokat keresnek, próbára tétetnek, vagy csupán tartósan táplálni kívánják az Úr Jézus Krisztusba vetett hitüket.

    Ezt a mintát figyelhetjük meg például Énós megtérésének csodás történetében is. Milyen lépéseket tett meg Énós? 1., Énós az apjától hallott az evangélium igazságairól, igyekezett megérteni azokat, és engedte, hogy ezek „mélyen a szív[é]be vésőd[jen]ek”[5]. 2., Énós engedelmeskedett Isten parancsolatainak, melynek révén olyan állapotba került, amelyben fogékony volt a Szentlélekre. 3., Énós „[lelke] éhezett”.[6] Megtelt az az iránti vággyal, hogy saját maga számára megtudja, hogy amiről tanult, igaz-e. 4., Énós minden igazság forrásához fordult: „[L]etérdeltem Alkotóm előtt, és erős imával és könyörgéssel fohászkodtam hozzá a saját lelkemért; és egész nap fohászkodtam hozzá; igen, és amikor eljött az éjszaka, még mindig magasra emeltem a hangom, hogy az elérte a mennyeket.”[7] Ez nem volt könnyű Énós számára. Énós az élményét úgy írja le, mint „[tusakodás], melyben Isten előtt volt”[8] része. . De a küzdelem megérte – a személyes megtérés érzése töltötte be a szívét.

    Mindannyiunknak át kell esni a tanítványságnak az Úr Jézus Krisztusba vetett igaz hithez vezető ösvényének ezen lelki tusáján – sajnálatos módon nincs rövidebb útvonal. Néhányunk számára ez az ösvény súlyos személyes próbatételekkel és válságokkal van kikövezve. Másoknak különleges lelki élményekben van részük a templomban, az úrvacsorai gyűlés alkalmával, az ima vagy a szentírások tanulmányozása során – de mindannyiunknak tevékenyen törekednie kell ezen személyes élményekre. Ez mind időt igényel, gyakran jár együtt hosszabb ideig tartó lelki aszállyal és megterhelő érzelmileg – „De ha tápláljátok az igét, igen, tápláljátok a fát, amint az növekedni kezd, hitetek által nagy szorgalommal és türelemmel, várakozással tekintve annak gyümölcsére, akkor az gyökeret fog verni; és íme, örökké tartó életre sarjadó fa lesz belőle.”[9]

    Az Úr Jézus Krisztusba vetett igaz hit folyamatos buzgalmat és türelmet követel, „megtört szívet és töredelmes lelket”[10], a mi személyes tusakodásunkat Isten előtt. Ám szeretetteljes bizonyságomat teszem nektek arról, hogy megéri ezt az utat járni. Az ebből fakadó öröm és biztonság gyönyörű és mindent magába foglaló. „Nem a mérhetetlen gazdagság, hanem a mérhetetlen hit hozza el a biztonság érzését.”[11] Ha hitünk teljességével kérjük, hogy tudhassuk, Jézus Krisztus valóban a Megváltónk, akkor egy nagyon is személyes választ kapunk majd, „ami a legértékesebb, ami édes, felülmúlva mindazt, ami édes, és ami fehér, felülmúlva mindazt, ami fehér, igen, és tiszta, felülmúlva mindazt, ami tiszta; és egészen addig lakmároztok majd ebből a gyümölcsből, amíg el nem teltek, hogy se nem éheztek, se nem szomjaztok.”[12] Ezek a személyes lelki élmények az Úr Jézus Krisztusba vetett kitartó hit megingathatatlan forrásai.[13]

     


    [1]  Hittételek 1:4

    [2] Dallin H. Oaks, General Conference, Spring 1994; vö. még Moróni 7:33

    [3] János 20:25–29

    [4] vö. pl. Rómabeliek 10:14–17; 3 Nefi 18:20; Moróni 10:3–5; 2 Nefi 31:20; lásd még Russell M. Nelson: Az egyházra vonatkozó kinyilatkoztatás, az életünkre vonatkozó kinyilatkoztatás. Liahóna, 2018. máj. 93.

    [5] Énós 1:3

    [6] Énós 1:4

    [7] id.

    [8] Énós 1:2

    [9] Alma 32:41

    [10] 2 Nefi 2:7

    [11] Teachings of Spencer W. Kimball, ed. Edward L. Kimball, p. 72–73

    [12] Alma 32:42

    [13] vö. Russell M. Nelson: Az egyházra vonatkozó kinyilatkoztatás, az életünkre vonatkozó kinyilatkoztatás