A próféta követésének alaptételei

    A próféta követésének alaptételei

    Az egyház nem csupán méretében növekszik napjainkban, de növekszik hithűségében is, és – ami még fontosabb – fiataljaink nemzedéke összességében még hithűbb, mint az idősebb nemzedék. A ti felelősségetek lesz az, hogy ne csupán a királyságot vigyétek dicsőségre, de megszabadítsátok a saját lelketeket, valamint igyekezzetek megszabadítani családotok tagjait is.

    Hogy megbirkózhassatok az előttetek álló sorsdöntő próbákkal, megadom ma nektek egy nagyszerű kulcs számos összetevőjét, amely – ha tiszteletben tartjátok – megkoronáz benneteket Isten dicsőségével, és Sátán tombolása ellenére is győzedelmesen hoz elő benneteket.

    Íme tehát a nagyszerű kulcs: kövessétek a prófétát, aki Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza elnöke; és íme a próféta követésének alaptételei.

    A próféta az egyetlen olyan ember, aki mindenben az Úr nevében szól.

    A Tan és szövetségek 132. szakaszának 7. versében [T&Sz 132:7] az Úr a prófétáról (vagyis az egyház elnökéről) szólva ezt mondja: „…egyszerre soha nincs egynél több valaki a földön, akire rá lenne ruházva ez a hatalom és ennek a papságnak a kulcsai”.

    Majd a 21. szakasz 4–6. verseiben [T&Sz 21:4–6] az Úr leszögezi: „Ezért ti, az egyházat értve ez alatt, szívleljétek meg minden szavát és parancsolatát, amelyet úgy ad nektek, ahogyan ő kapja azokat, teljes szentségben járva énelőttem; Mert az ő szavát úgy fogadjátok, mintha az én számból eredne, teljes türelemmel és hittel! Mert megtéve e dolgokat a pokol kapui nem fognak diadalmaskodni felettetek”.

    Az élő próféta fontosabb számunkra, mint egy halott próféta.

    Isten Ádámnak adott kinyilatkoztatása nem mondta meg Noénak, miként építse meg a bárkát. Noénak saját kinyilatkoztatásra volt szüksége. Így hát, ami benneteket és engem illet, az a legfontosabb próféta, aki napjainkban és korunkban él, akinek Isten jelen pillanatban kinyilvánítja ránk vonatkozó akaratát. Ezért aztán a legfontosabb olvasnivaló számunkra a prófétának az egyházi folyóiratainkban havonta megjelenő szavai. Minden hathónapos időszakra előre megtalálhatjuk a nekünk szóló utasításokat az általános konferenciai beszédekben, melyek az egyházi folyóiratban nyomtatásba is kerülnek.

    Óvakodjatok azoktól, akik a holt prófétákat állítanák szembe az élő prófétákkal, mert az élő próféták mindig előbbre valók.

    Az élő próféta lényegesebb számunkra, mint a szentírások.

    Wilford Woodruff elnök mesélt egy érdekes alkalomról, amely Joseph Smith próféta napjaiban esett meg: „Visszautalok egy bizonyos gyűlésre, melyen Kirtland városában vettem részt még ifjúságom napjaiban. Ama gyűlés során esett némi szó… az élő prófétákra vonatkozóan, valamint Isten írott igéjére vonatkozóan…, amikor is az egyház egy vezető személye felállt, beszélt e témáról, majd így szólt: »Isten igéje itt van előttetek a Bibliában, a Mormon könyvében és a Tan és szövetségekben; birtokotokban van Isten írott igéje, és ti, akik kinyilatkoztatásokat adtok, azon könyveknek megfelelően kell kinyilatkoztatást adnotok, hiszen ami azon könyvekben íródott, az Isten igéje. Azokra kell szorítkoznunk.«

    Amint befejezte, Joseph testvér odafordult Brigham Young testvérhez, és így szólt: »Brigham testvér! Szeretném, ha felmennél az emelvényre, és megosztanád nézeteidet az élő szószólók és Isten írott igéje kapcsán.« Brigham testvér odaállt a pulpitushoz, fogta a Bibliát, és letette; fogta a Mormon könyvét, és letette; majd fogta a Tan és szövetségek könyvét is, és azt is letette maga elé, majd ezt mondta: »Íme, Isten hozzánk szóló írott igéje, Isten munkájára vonatkozóan a világ kezdetétől fogva egészen, majdhogynem, napjainkig. Most – mondta –, ha az élő szószólókhoz hasonlítom azokat, e könyvek semmit sem jelentenek számomra; e könyvek nem adják át Isten e pillanatban közvetlenül hozzánk szóló szavát úgy, ahogy a Próféta szavai teszik azt, vagy a Szent Papságot viselő bármely férfi szavai napjainkban és nemzedékünkben. Sokkal inkább legyenek élő szószólók, mint azon könyvek összes írásai.«

    És így folytatta tovább. Midőn a végéhez ért, Joseph testvér ekképpen szólt a gyülekezethez: »Brigham testvér Isten szavát szólta hozzátok, és az igazságot szólta néktek«” (Conference Report, October 1897, pp. 18–19).

    A próféta soha nem fogja tévútra vinni az egyházat.

    Wilford Woodruff elnök kijelentette: „Azt mondom Izráelnek, hogy az Úr sohasem fogja megengedni nekem vagy bárki más, az egyház élén álló elnöknek, hogy tévútra vezessen benneteket. Ez nincs a programban. Ez nem Isten szándéka szerint való” (lásd Az egyház elnökeinek tanításai: Wilford Woodruff [2005]. 203.).

    A próféta bármilyen témában kaphat kinyilatkoztatást – lelkiben éppúgy, mint világiban és közéletiben; azt mondja nekünk, amit tudnunk kell, és nem mindig azt, amit tudni szeretnénk.

    Harold B. Lee elnök ezt mondta: „Lehet, hogy nem tetszik majd nektek, ami az egyház felhatalmazottjától érkezik. Lehet, hogy ellenkezni fog a politikai nézeteitekkel. Lehet, hogy ellentétes lesz a társadalmi nézeteitekkel. Lehet, hogy nem lesz összeegyeztethető a társasági életetek egy részével. […] A ti biztonságotok és a miénk is azon múlik, hogy követjük-e vagy sem… Tartsuk szemünket az egyház elnökén” (Conference Report, October 1970, pp. 152-153).

    Brigham Young ezt mondta: „Néhány vezető férfiú Kirtlandben igen ellenezte, hogy Joseph próféta világi ügyekbe is beleavatkozott… A szentek egyik nyilvános gyűlésén így szóltam: »Izráel elderei! …meghúzná-e valamelyikőtök a határvonalat az Isten királyságában lévő lelki és világi dolgok között, hogy én is megértsem?« Egy sem volt képes rá. […] Kétlem, hogy bármely ember a földön ki tudná jelölni az ösvényt, melyet Isten prófétájának járnia kell, vagy ki tudná jelölni a kötelességét, és hogy milyen messzire mehet el a világi és a lelki dolgok kapcsán adott utasításban. A világi és a lelki dolgok elválaszthatatlanul összekapcsolódnak, és ez mindig is így lesz” (Journal of Discourses, 10:363–64.).

    A világot leginkább az élő próféta nyugtalanítja. „Még az egyházban is – mondta Spencer W. Kimball elnök – sokan hajlamosak a tegnap prófétáinak sírjait ékesgetni, az élőket pedig elméjükben megkövezni” (Instructor, 95:527).

    A világ jobban szereti, ha a próféták vagy halottak, vagy a saját dolgaikkal törődnek. A hithűségünk próbatétele az, hogy miként reagálunk az élő próféta szavaira, amikor megmondja, amit tudnunk kell, bár nem szívesen halljuk azt. „Kemény dolgokat jelentettél ki nekünk, keményebbeket, mint amit el tudunk viselni” – panaszkodtak Nefi fivérei. Ám Nefi így válaszolt nekik: „a bűnösök… azért találják keménynek az igazságot, mert az elevenükbe vág” (1 Nefi 16:1–2).

    A prófétának nincs szüksége bármiféle konkrét világi képzésre vagy diplomára ahhoz, hogy bármikor bármilyen téma kapcsán szóljon vagy bármilyen ügy kapcsán cselekedjen. A prófétát nem korlátozza az emberi gondolkodás.

    Lesznek olyan idők, amikor választanotok kell majd Isten kinyilatkoztatása és az ember gondolkodása között – a próféta és a professzor között. „Mert nem az én gondolataim a ti gondolataitok, és nem a ti útaitok az én útaim, így szól az Úr! Mert a mint magasabbak az egek a földnél, akképen magasabbak az én útaim útaitoknál, és gondolataim gondolataitoknál!” (Ésa. 55:8–9).

    Olykor vannak, akik úgy érzik, hogy a földi tudásuk valamely témában meghaladja azt a mennyei tudást, amelyet Isten ad a prófétájának ugyanezen témában. Úgy érzik, hogy a prófétának ugyanazzal a világi képzettséggel vagy végzettséggel kell rendelkeznie, amellyel ők rendelkeznek, mielőtt elfogadnának a próféta szavaiból bármit is, ami ellentmond a földi tanulmányaiknak.

    Észszerűnek tűnne-e egy szemorvos számára, ha azt mondanák neki, hogy akképpen gyógyítson meg egy vak embert, hogy a porba köpve sarat készít, azt a férfi szemére keni, majd arra utasítja, hogy fürödjön meg egy szennyezett tóban? Jézus mégis pontosan így tett egy férfival, aki aztán meggyógyult. (Lásd János 9:6–7.) Észszerűnek tűnik-e a bélpoklosság oly módon való meggyógyítása, hogy a beteg hétszer fürödjön meg egy bizonyos folyóban? Elizeus próféta azonban pontosan ezt mondta egy leprásnak, aki aztán meggyógyult. (Lásd 2 Kir. 5.)

    Joseph Smith próféta azt mondta: „Bármit is kíván tőlünk Isten, az helyes, mindegy, mi legyen az – még ha nem is látjuk annak értelmét jóval az esemény megtörténte utánig” (Scrapbook of Mormon Literature, vol. 2, p. 173).

    Támogatjuk a világi tudás megszerzését minél több területen, de ne feledjétek: ha bármikor ellentét merül fel a világi tudás és a próféta szavai között, akkor álljatok a próféta mellett, és megáldattok, az idő pedig bebizonyítja majd, hogy helyesen cselekedtetek.

    Két csoport létezik, akiknek a legnagyobb nehézséget okozza a próféta követése: a kevélyek, akik tanultak; és a kevélyek, akik gazdagok. A próféta nem feltétlenül lesz népszerű a világban.

    Amikor a próféta kinyilvánítja az igazságot, az megosztja az embereket. Akik szívükben becsületesek, azok hallgatnak szavaira, a hamislelkűek viszont nem vesznek róla tudomást, vagy éppen küzdenek ellene.

    A tanultak úgy érezhetik, hogy a próféta csak akkor beszél sugalmazottan, amikor egyezik a véleményük – máskülönben a próféta csupán a saját, emberi véleményét mondja el. A gazdagok úgy érezhetik, hogy szükségtelen egy egyszerű próféta tanácsára hallgatniuk.

    Amikor a próféta rámutat a világ bűneire, a világias ember vagy be akarja zárni a próféta száját, vagy úgy akar tenni, mintha a próféta nem is létezne, ahelyett, hogy megbánná a bűneit. A népszerűség soha nem jelenti az igazság próbáját. Sok prófétát megöltek vagy kivetettek már. Amint egyre közelebb kerülünk az Úr második eljöveteléhez, számíthattok rá, hogy amint a világban lévő emberek egyre gonoszabbá válnak, egyre kevésbé lesz köztük népszerű a próféta.

    A prófétának nem kell az „így szól az Úr” szavakat használnia ahhoz, hogy szavai szentírássá váljanak számunkra.

    Vannak olykor olyanok, akik a szavakon lovagolnak. Például azt mondhatják, hogy a próféta tanácsot adott nekünk, de nem vagyunk kötelesek követni azt, mert nem mondta, hogy az parancsolat. Az Úr azonban azt mondta a prófétát illetően, hogy „szívleljétek meg minden szavát és parancsolatát, amelyet… ad nektek” (T&Sz 21:4).

    A próféta tanácsának megfogadásáról pedig ezt a kijelentést teszi az Úr a Tan és szövetségek 108:1-ben: „Bűneid megbocsáttattak, mert engedelmeskedtél hangomnak, amikor ide jöttél ezen a reggelen, hogy tanácsot kapj attól, akit kijelöltem.”

    A próféta és a tanácsosai alkotják az Első Elnökséget – az egyház legmagasabb szintű vezetőségét. A követésük áldásokat, az elutasításuk szenvedést von maga után.

    A Tan és szövetségekben az Úr akképpen utal az Első Elnökségre, mint amely az egyház „legmagasabb tanácsa” (T&Sz 107:80), és kijelenti, hogy „aki befogad engem, befogadja azokat, az Első Elnökséget, akiket elküldtem” (T&Sz 112:20).

    Az egyház egyik általános konferenciáján N. Eldon Tanner elnök kijelentette:

    „…egy férfi ezt mondta nekem: »Tudja, élnek olyan emberek az államunkban, akik minden olyan dologban hisznek a próféta követésében, melyet helyesnek gondolnak; ám amikor valami olyasmi az, amit nem gondolnak helyesnek, és ami nem tetszik nekik, akkor más a helyzet.« Így folytatta: »A saját maguk prófétáivá válnak. Ők döntik el, hogy mit akar és mit nem akar az Úr.«

    Azt gondoltam: milyen igaz! És milyen súlyos dolog, amikor elkezdjük megválogatni, hogy melyik szövetséget, melyik parancsolatot tarjuk meg és követjük, hisz akkor az Úr törvényét a saját kezünkbe vesszük és saját magunk prófétáivá válunk. És higgyétek el, ez tévútra visz minket, mivel hamis próféták vagyunk a magunk számára, amikor nem Isten prófétáját követjük. Nem, soha nem szabad különbséget tennünk e parancsolatok között az alapján, hogy ezt be kellene tartanunk, amazt viszont nem” (Conference Report, October 1966, p. 98.).

    Zárásként foglaljuk össze e nagyszerű kulcsot, mert a szabadulásunk függ tőlük.

    • A próféta az egyetlen olyan ember, aki mindenben az Úr nevében szól.
    • Az élő próféta fontosabb számunkra, mint egy halott próféta.
    • Az élő próféta lényegesebb számunkra, mint a szentírások.
    • A próféta soha nem fogja tévútra vinni az egyházat.
    • A próféta bármilyen témában kaphat kinyilatkoztatást – lelkiben éppúgy, mint világiban és közéletiben; azt mondja nekünk, amit tudnunk kell, és nem mindig azt, amit tudni szeretnénk.
    • A prófétának nincs szüksége bármiféle konkrét világi képzésre vagy diplomára ahhoz, hogy bármikor bármilyen téma kapcsán szóljon vagy bármilyen ügy kapcsán cselekedjen. A prófétát nem korlátozza az emberi gondolkodás.
    • Két csoport létezik, akiknek a legnagyobb nehézséget okozza a próféta követése: a kevélyek, akik tanultak; és a kevélyek, akik gazdagok. A próféta nem feltétlenül lesz népszerű a világban.
    • A prófétának nem kell az „így szól az Úr” szavakat használnia ahhoz, hogy szavai szentírássá váljanak számunkra.
    • A próféta és a tanácsosai alkotják az Első Elnökséget – az egyház legmagasabb szintű vezetőségét. A követésük áldásokat, az elutasításuk szenvedést von maga után.

    Isten áldjon meg mindnyájunkat, hogy a prófétára és az Elnökségre tekintsünk az előttünk álló életbevágó és döntő fontosságú napok során.