Megbocsátás Jézus Krisztus engesztelése által

    Területi vezetőségi üzenet

    Saulo G. Franco elder, Spanyolország
    Saulo G. Franco elder, Spanyolország Területi hetvenes

    Az egyház tagjaiként nemcsak testi, hanem lelki jóllétre is törekszünk.

    Az egyik legfontosabb dolog, amit szeretnénk elérni, az a béke; eléréséhez pedig a legjobb út a belső béke megtalálása. Amint azt a Szabadító mondta: „Békességet hagyok néktek; az én békességemet adom néktek: nem úgy adom én néktek, a mint a világ adja. Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, se ne féljen!”[1]

    Sajnos ezt a belső békét könnyű elveszíteni, különösen a világ mai állapotában, ahol az erőszak egyre csak fokozódik. Ez az erőszakosság, így vagy úgy, de még a mi otthonainkba is behatol, és mostanra már elfogadtuk, hogy ez az élet rendje. Egyre gyakrabban hallom az emberektől a következő kijelentést: „Megbocsátok, de nem felejtek.” Sőt, még ezt is: „Megfizetsz azért, amit tettél!”

    A megbocsátás olyan erény, melyet mindannyiunknak ki kell fejlesztenünk és ápolnunk kell magunkban. Gordon B. Hinckley elnök egy alkalommal ezt mondta: „Úgy gondolom, talán ez a legnagyszerűbb erény a földön, és bizonyosan a legszükségesebb is. Annyi durvaság és bántalmazás, türelmetlenség és gyűlölet van. Oly nagy szükség van bűnbánatra és megbocsátásra!”[2] A szentírások – az ősiek és a maiak egyaránt – nagy hangsúlyt fektetnek e nagyszerű tantételre.

    A megbocsátás és a bűnbánat mindig együtt jár: nem tarthatunk bűnbánatot megbocsátás nélkül, és nem bocsáthatunk meg bűnbánat nélkül.

    A megbocsátást a kígyómarás hasonlatával szemléltethetjük. Amikor valaki megsért vagy megbánt téged, az olyan, mintha megmarna egy kígyó, ami gyakran komoly sérüléseket tud okozni, emiatt a gyógyulás folyamata hosszúra nyúlhat, és közben nagy fájdalmakat kell elviselned; de ahogy az minden sebbel történni szokott, idővel ez is beheged és begyógyul. Olykor mérges kígyó marja meg az embert, és a méreg a sebben marad. Ugyanez mondható el a sértődöttségről, a gyűlöletről, a bosszúvágyról és az igazságtétel követeléséről. Ezek átveszik az uralmat a szívünk felett, és – ahogy az a méreg esetében is történik – nem tudjuk begyógyítani a sebünket. A megbocsátás az az ellenszer, mely meggyógyítja ezeket a méreg ejtette sebeket: megbocsátás nélkül lehetetlen hozzáférni a gyógymódhoz. Ne legyünk olyanok, mint számos izráelita, akit tüzes kígyók martak meg.[3] Rálelhettek volna a gyógymódra, ha rátekintenek a rézkígyóra, melyet Mózes az Úr parancsára készített, és amely a Szabadítót és az Ő engesztelését jelképezte. De mivel nem így tettek, elvesztek.[4]

    A Szabadító és az Ő engesztelése az egyetlen útja annak, hogy megtanuljunk megbocsátani: a nehéz helyzetekben nincs más módja a megbocsátásnak. Az engesztelés az az ellenszer, mely bármely sebet képes meggyógyítani és beforrasztani, még a legnehezebb esetekben is, amelyekre látszólag nincs orvosság. Az engesztelés hatalma nem rögtönzés kérdése: időnként nehéz alkalmazni, és olykor sok erőfeszítést igényel, de bárki számára elérhető, aki szeretné. Egy újkori kinyilatkoztatásban az Úr ezt tanította nekünk:

     „Azt mondom tehát nektek, hogy meg kell bocsátanotok egymásnak; mert aki nem bocsátja meg testvérének a vétkeit, az kárhoztatva van az Úr előtt; mert őbenne marad ott a nagyobb bűn. Én, az Úr, annak bocsátok meg, akinek megbocsátok, de tőletek megköveteltetik, hogy minden embernek megbocsássatok.”[5]

    A házasságban a megbocsátás jelenti az örökkévalóságra szóló házasság elérésének kulcsát. Sok házaspárt látok, akik nem bocsátanak meg egymásnak holmi apróságokat, és egyre csak halmozzák a harag és gyűlölet mérgét; amikor aztán összevesznek, mindent kiadnak magukból, ami az idők során felgyűlt, a kapcsolatuk pedig komoly károkat szenved. Látok olyan házasságokat, ahol szinte egyáltalán nincsenek türelemmel egymás iránt, ahol a legkisebb hibákat sem viselik el, és a bolhából valóban elefántot csinálnak. Családunk kebelén kell leginkább gyakorolnunk a megbocsátást, emlékezve arra, hogy megbocsátás nélkül nincs felmagasztosulás.
    Végül pedig a megbocsátás közvetlenül összefügg a jószívűséggel, ahogy azt Moróni próféta is kijelentette:

    „De a jószívűség Krisztus tiszta szeretete, és örökké tart; és jó sora lesz annak, akiről az utolsó napon úgy találtatik, hogy rendelkezik ezzel. Imádkozzatok tehát, szeretett testvéreim, szívetek minden erejével az Atyához, hogy eltöltsön benneteket ez a szeretet, melyet mindenkinek megadott, aki igaz követője Fiának, Jézus Krisztusnak; hogy Isten fiaivá legyetek; hogy amikor megjelenik, akkor olyanok legyünk mint ő, mert a maga valóságában fogjuk látni őt…”[6]

    Azért imádkozom, hogy életünk során mindig képesek legyünk eljutni a megbocsátáshoz; ha így teszünk, hasonlóbbak leszünk a Szabadítóhoz, és az Ő igaz tanítványaivá válunk.

     


    [1] János 14:27

    [2] Vö. Megbocsátás. 2005. Októberi általános konferencia.

    [3] 5 Mózes 21:4–9

    [4] Alma 33:20

    [5] T&Sz 64:9–10

    [6] Moróni 7:47–48