Amikor Jézus Krisztus a földön élt, megszervezte egyházát, hogy mindenki befogadhassa evangéliumát, és egy nap visszatérhessen Istenhez, a mi Mennyei Atyánkhoz, hogy vele élhessen. Jézus Krisztus mennybemenetele után apostolai továbbra is kaptak kinyilatkoztatásokat tőle arra vonatkozóan, hogyan irányítsák egyházának munkáját. Azonban miután megölték őket, az egyháztagok megváltoztatták az általa alapított egyház tanításait. Bár megmaradt sok jó ember és valamennyi igazság, ez az aposztázia, azaz az igazságtól való általános eltávolodás azt eredményezte, hogy egyház elvétetett a földről. Péter apostol megjövendölte, hogy Jézus vissza fogja állítani egyházát második eljövetele előtt (Apostolok cselekedetei 3:19-21).
Jézus Krisztus 1820-ban, Joseph Smith próféta által kezdte meg egyházát visszaállítani a földre a maga teljességében.Azóta világméretű egyházzá vált, melynek több mint 1š millió tagja van. Ugyanazok a tanításai és alapvető szervezete, mint annak az egyháznak, melyet Jézus az újszövetségi időkben alapított.
Kérdései vannak azzal kapcsolatban, miben hisznek Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyházának tagjai?Az egyház néhány alapvető hitelvét olvashatja itt.

Megtudhat többet arról, hogy hogyan élnek az egyház tagjai és hogy milyen erkölcsi normáik és szokásaik vannak.

Az egyház jóléti programja és emberbaráti segítségnyújása jól ismert vilagszerte és nemzetközileg is nagyra értékelt.
A házasság és a család központi helyet foglal el Isten örökkévaló tervében az Ő gyermekei számára. A családi kötelékeknek nem kell a halállal véget érniük, hanem fennmaradhatnak az örökkévalóságig.

Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyházának tagjai aktívan részt vesznek a családtörténeti munkában. Éppen ezért az Egyház működteti a világ legnagyobb geneológiai könyvtárát.
TemplomAz Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyházának tagjai számára a Templom az Úr háza, a legszentebb hely a földön. Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza Templomokat épít, hogy lehetővé tegye az emberekenk megtapasztalni a megtartó szertartásokat, hogy megerősítse őket ebben az életben és felkészítse őket a halál utáni életre. |
Itt olvashat egy rövid áttekintést az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyházának történelméről.

Tudjon meg többet az Egyház történetéről Magyarországon, a jelen eseményekről és az Egyház vezetőiről.
Tudjon meg többet az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyházának tanításairól, céljáról és missziójáról információs filmeinken keresztül.